2013. április 25., csütörtök

Anyák napi táska

Már mutattam a kis virágot, melyet Manka tervei alapján hímeztem ki.
Most elkészültem a táskával is, amire ráaplikáltam. Készítettem még egy hozzáillő pénztárcát és egy papírzsepi tartót is.


Amikor anyu meglátta a táskát, amit a húgomnak varrtam, azt mondta, ilyet neki is csinálhatok. Ezért aztán úgy gondoltam, anyáknapjára megkapja :)

Természetesen, most is változtattam valamit az eredetihez képest. Először is egy hímzést tettem rá, melyet nem a táska egyik alsó sarkába helyeztem el, hanem középre. De, hogy ne legyen annyira szimetrikus az egész (és mert így könnyebb volt összevarrni), a nadrág szárának varratát kicsit oldalra tettem.
Belülre varrtam egy zsebet az apróságoknak. A fülét pedig ezúttal is hosszabra hagytam, hogy kényelmesen vállra lehessen akasztani.

Ebből a szettből a kedvencem a pénztárca lett. Varrtam bele még egy plusz zsebet cipzárral az aprópénznek. Tépőzárral lehet bezárni. A bélés egyik rózsájával és egy vékony zöld szalaggal díszétettem.

A papírzsepitartót meg lehetett volna oldani egyetlen négyzetből, de szerettem volna, ha ebben is van egy kis farmer anyag. Így a szegély abból lett.

Remélem, anyunak is tetszeni fog.

9 megjegyzés:

Palkó írta...

Nagyon szuper szett lett!!! :) Biztos a siker és az öröm :)
Olyan jó Nektek, akik így tudtok varrni...! :)

Palkó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
evikusz írta...

Ha tudnád, hogy évekig azt hittem, hogy soha nem fogok megtanulni varrni... :D

anik írta...

Nagyon csinos kis szett!!! Biztos örömet szerzel vele!

Fáni írta...

Nagyon szuper lett. Én is irigylem a varrási tudományodat, nekem nem z erősségem, SŐŐŐŐŐŐT!

Vera írta...

Csinos táska lett és a hímzés is jól mutat rajta... és a hozzávalók is.
Aggitálom magam a varráshoz.
Hétvége van. szép és jó pihenést!

evikusz írta...

Köszönöm! Nektek is szép hétvégét! :)

Manka írta...

Nagyon jó lett ! Örülök, hogy ilyen klasszul tudtad felhasználni a hímzést.

Emőke írta...

Csudahelyesek!
Gondom volt öröm, puszi, ölelés.....