2011. november 28., hétfő

Ezüst csillagok


Idén lesz saját karácsonyfánk, ezért aztán, hogy szó ne érje a ház elejét készítek rá néhány SK díszt is :D

A fenti képen egyébként a jövőbeli karifa néhány ága látható.

Úgy terveztem, hogy 6 ezüst és 6 arany csillag kerül majd a fára, ebből a 6 ezüst már készen is van. Az egyiket feldobtam egy kis arany széllel, ugyanis eredeti minta szerint csak láncszemek alakították a csillag formát, de nekem nem tetszett és ez a kósza ötletem támadt. Olyan jól sikerült, hogy Lackónak ez lett a kedvence :D

Az én kedvencem a legnagyobb csillag lett, a lenti képeken a legelső.






2011. október 3., hétfő

2011. augusztus 29., hétfő

Elefáni-2

Nem sokat haladtam vele, de azért alakul :)
A sok barna után most elkezdtem a zöldeket. Szerencse, hogy kicsit tüzetesebben néztem meg a képet és a rendelkezésemre álló festékeket.
A szerint próbálok haladni, hogy először a legvilágosabb árnyalatokat töltöm ki, aztán jöhetnek a sötétebbek.
A legvilágosabb zöld színem a 40-es volt. Hát a képen még véletlenül sem találtam 40-es számot, mire leesett, hogy valószínűleg az 1/36-os helyett tették be a készletbe.
És ez nem az egyetlen baki benne. Tele van számozatlan mezőkkel és bár 11-es számmal illették a lilát, a képen a 12-es szerepel...
Szóval, kalandos egy kép :D




2011. július 3., vasárnap

Elefáni-1

Ezt az elefántos képet most kivételesen festem, nem hímzem :)
Így néz ki félkészen:

Remélem lesz időm és energiám, hogy még az idén befejezzem :D
Már nagyon régen nem tudtam hozzányúlni. Mikor legutoljára festettem rá, hajnali 1 óra volt... nem bírtam aludni délutános műszak után...

Táska alapanyag

Edit barátnőmnek megtetszett a Betti által készített koprodukciós táska, így készítettem neki egy hímzett belevalót néhány horgolt virággal. Ilyen lett :)
Az anyagot én festettem, a festett fonalat amivel a két szélső lilás virág van hímezve kaptam ajándékba Krisztől. A horgolt virágok egy részét már láthattátok korábban. Némelyik fonalát én festettem be, némelyiket meg úgy vettem a vásárban.
Hogy Edit melyik horgolt virágot viszi el, az csak rajta áll. (Én a két pirossas, vörössesre gondoltam, meg a bal oldali barnás-lilásra)

2011. május 18., szerda

Festés számok szerint

Mondhatnám, hogy nézzétek, milyen cool vagyok, ilyen szép képet tudok festeni.
De nem lenne teljesen igaz :)

Sógornő jelöltem hívta fel rá a figyelmemet, ő már jó néhány ilyen képet kifestett és nagyon jól mutatnak.

Adják a vásznat, a festéket, az ecsetet és még a képet is! Előrajzolt foltokat kell megtölteni színnel, a megjelölt számok alapján.

A végén kiélhetjük kreativitásunkat is: némi igazítás, szépítgetés... Így kel életre a kép.

Mi eddig játékboltokban találkoztunk vele: Régió Játék és Gulliver üzletekben. De, ha tudtok még valahol, szóljatok!

2011. május 4., szerda

Az első horgolt terítőm - finished




Elkészült az első horgolt terítőm.
Tegnap vettem még két horgolós újságot. Az egyikben állatmintás terítők és függönyök vannak. Nagyon szépek és egyszerűnek látszanak. Lehet, hogy azzal próbálkozom legközelebb :)

2011. május 3., kedd

Az első horgolt terítőm

Tegnap pakolászás közben a kezembe került egy újság, tele horgolt terítőkkel. El is felejtettem, hogy van nekem ilyenem is :D
Gyorsan átnéztem és találtam is egy egyszerűnek látszó mintát. Nem mondom, hogy mindent jól csináltam, de szépen alakul:

2011. április 30., szombat

Horgolt virágok

Mielőtt elkezdtem a tigris párnát ezeket a virágokat horgoltam. A cirkalmasak fonalát magam festettem be.


A festésnél feltekertem egy ilyen kis kunkorodó virágra elég fonalmennyiséget egy CD tokra és az egyik felét belelógattam a textil festékbe. Ezelőtt nem festettem horgoló fonalat, csak ki akartam próbálni, hogy festés után mit lehet összehozni ezekből. Tetszik a végeredmény, egész mutatós, úgyhogy még biztos festek párat, de akkor már nagyobb mennyiségben :)


Alant pedig a jelenlegi arzenál látható, egy melírozott fonallal (ezt nem én festettem) és majdnem az összes horgoló tűmmel (egy 1,5-ös nincs a képen, de az csak a színében különbözik a bal oldali barnától)



Szerdán kimentünk a székesfehérvári piacra és ott találtunk egy kedves hölgyet az ő kedves standjával, tele csupa csodával: gobelinek, fonallal vagy az nélkül, osztott hímző fonal (Puppets), horgoló fonalak, napsz hímezhető terítők, kötőfonalak, horgoló tűk, kötőtűk és sok más kincs.

Ezt a szép kék melírozott fonalkát is nála vettem 300 Ft-ért! Akcijós vót! A hülyének is megérte, hát még nekem! :D

Egyébként a sárga (3) és a piros (4,5) horgoló tűmet is ott vettem. Ezek 400 Ft-ba kerültek/db.

Szeretnék még visszamenni, mert már régóta akarok valamilyen napsz dolgot kihímezni. Gyerekkoromban ilyen kis terítőcske volt az első hímzett holmim :) Elég kis bénára sikerült :D De hát akkor még halvány lila gőzöm sem volt a hímzésről.

És ez az a "kis" virág, amiért szükségem volt egy-két vastagabb tűre:

Megmaradt egy kevés vastag fonal a tigris és a világító tornyos párnából (Ezt még az öcsémnek hímeztem pár éve). Ez a maradék fonál semmire nem elég, de virágot horgolni belőle tökéletes.

Fogalmam sincs egyelőre, hogy mire tudnám felhasználni, de nagyon jól néznek ki, úgyhogy tovább gyűjtöm őket.

Már telik a dobozkám:

2011. április 26., kedd

Tigris párna - Finished

Végül sikerült befejeznem pénteken a párnát, de arra már nem volt érkezésem, hogy elutazás előtt feltöltsem a képet:


És még néhány kép közelről:





Tádááá! :D


2011. április 22., péntek

2011. április 20., szerda

Tigris párna - 3.

2011. április 19-i állapot:


A jobb alsó sarokba raktam a 15-i állapotot, csak összehasonlítás képpen.

Alakulgat. Ha sikerül, ma veszek hozzá bélést.

2011. április 15., péntek

Tigris párna

Az első képek a készülő tigris párnáról:

Ez az új projektem :)



Táska koprodukció

Az alant látható táskát WidiBettitől kaptam születésnapomra.
Farmer anyagból készült, mágneszárral, belül egy kis zsebbel :)

De, hogy mitől koprudkció?

A kis horgolt virágokat én készítettem és ajándékoztam Bettinek, bár nem gondoltam, hogy táska formájába visszakapom :D (Azóta kapott még pár virágot, nehogy virág nélkül maradjon)

És a legnagyobb meglepetés egy keresztszemes hímző vászon volt, amit üresen belevarrt a táska felső részébe, így magam választhattam hozzá mintát és én hímezhettem ki :)


A KM rajongóknak talán ismerős lehet a minta. A Kína sorozatban volt pár szimbólum és azokhoz tartozó kis képek, melyeket a magazinban bannereknek készítettek el.
Innen választottam ezt a kis orchideát. Némi átalakítást kellett rajta eszközölni, hogy arányosan igazodjon a keresztszemes blockba és a színeket is egyedileg választottam ki, például a szárát fehér helyett ezüsttel hímeztem.

Köszönöm Betti!




2011. április 1., péntek

Húsvét

Sziasztok!

Íme a húsvéti hűtőmágnes szett :)

Általában nem igen szoktam kedvelni a húsvéti mintákat, most azonban valahogy megtetszettek ezek a kis színes csodák.
Mindkettőt kerek formára akartam körbevágni, de a jobb oldalinál elrontottam az ívet és így sikerült menteni a menthetőt.

Újra a KM ajándék mintáit találtam meg :D
Nem tehetek róla, de olyan jó, hogy nem kell fonalakat válogatni, meg anyagot szabni, csak kibontok egyet és már hímzek is...
Nagy kár, hogy már nincs ilyen és csak negyedévente jelenik meg az újság :( Annak azért örülök, hogy legalább megjelenik! :)

A hűtőmágnest a szokásos módon állítottam össze:
  1. Hátuljára stift ragasztóval egy névjegykártyakarton papír darabot ragasztottam, hogy elrejtsem a fonák oldali öltéseket és ez által tartást is adjak az anyagnak.
  2. Majd egy átlátszó, öntapadós fólia következett, melyet mind a két oldalára ragasztottam, így óva meg a hímzést a szennyeződésektől és ezt könnyen lehet tisztítani is. Áttöröljük egy nedves ronggyal és már kész is.
  3. A végén pedig rákerül egy mágnes darab, amit két oldalú ragasztó csíkkal rögzítettem.

A reklám helye: A mágnest és a két oldalú ragasztó szalagot az xszemesbolt.hu-ról rendeltem még ezer éve és még mindig van belőle :D
Átlászó, öntapis fóliát pedig a helyi papírboltban kaptam, talán "füzet borító" címén. És persze a névjegykártya kartont is ott szereztem be.