Oldalak

2013. augusztus 1., csütörtök

Gimis osztálytalálkozó 2013

Szép, kerek, 13 éves osztálytalálkozónkat tartottuk meg az elmúlt hétvégén.

Kicsit nehezen akart összejönni a szervezettség teljes hiánya miatt :D
De azért sikerült!

Az én feladatom az volt, hogy osztályfőnökünk, Szmodics László tanár úr meglepi ajándékát elkészítsem.

Magyaros hímzést szerettem volna választani. Keresgéltem, nézelődtem, míg végül Manka blogján megtaláltam ezt a bejegyzést. Így döntöttem a kalotaszegi motívumok mellett. Mivel férfinak készült, én a kék színt választottam hozzá. Lapos és száröltéseket használtam én is.

Készítettem egy tarisznyát és egy kis szemüvegtokot, ez utóbbit kibélelve vlies-el, hogy puha legyen. A szemüvegtok tetejét össze lehet húzni a befűzött madzagok segítségével, melyre került egy "röfi" is. Az alapanyag, lenvászon volt.

A tarisznya tetejét felhajtva egy rovásírással írt felirat bújik elő. Ezen sokat agyaltam, hogy mi szerepeljen itt, végül a "szeretettel" mellett döntöttem.


A tarisznyába került még egy emlékkönyv is, amibe a jelenlévők írtak pár sort a tanár úrnak. Ezt Klári barátnőm választotta, aki szintén osztálytárs volt :)


Egy másik osztálytársunk, Melinda pedig egy pogit csempészett bele :D Kell az útravaló, na!

Az ajándékozás pillanata:
Úgy láttam, tetszett a nem mindennapi ajándékcsomag :)

Az est csúcspontja Krisztián anyukája által készített isteni finom torta:


Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt újra találkozni, beszélgetni, megtudni kit, merre sodort az élet.
Megbeszéltük, hogy 2015-ben találkozunk. Úgy legyen! :)


6 megjegyzés:

Ancsi írta...

Húú, ez ám az ajándék!!!! :) (a torta meg nagyon guszta :P )

Névtelen írta...

Remekeltél!Nagyon mutatós a hímzés, így kékben meg pláne, ötletesek az ajándékok, úgy látom a tanár úr örült...
Erről a rovásírásról mesélnél bővebben? Honnan tudsz te ilyet, honnan van, a betűk helyettesítik a magyar betűket vagy ezt a szeretettel szót így kell leírni?

Fáni írta...

Látszik a tanár úr arcán, hogy találó volt az ajándék. Mindig nagyon jó találkozni a régi iskolatársakkal. Nekünk már a 40 éves volt, és évfolyam találkozót szerveztünk, hisz van, akivel azóta sem találkoztunk. Ott úgy döntöttünk, 3 évente találkozunk, mivel sajnos már nem mindenki tudott eljönni, talán onnan fentről néztek bennünket.Örök emlékek az ilyen találkozók.

evikusz írta...

Emőke, a rovásírást még a Szmodics tanár úr mutatta meg nekünk a gimiben :)

Így írtak a magyarok az arab betűk előtt.
Egy jel, egy hangnak felel meg, ha úgy tetszik, egy betűnek. Csak magyarban volt/van több hang is, mint amit az abc-ben most találunk. Ezeket mind külön jelölték.

Jobbról balra kell olvasni.

Biztos láttál már ilyet. Amikor utazol, majd figyeld a helynév táblákat. A helynév tábla közelében szokott lenni még egy hasonló tábla, csak azon piros színnel, rovás írással szerepel a hely neve.

Én nem sokat tudok a témáról, de itt találsz még információkat:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely%E2%80%93magyar_rov%C3%A1s%C3%ADr%C3%A1s

Palkó írta...

Szuper ajándékokat készítettél! Nagyon tetszik mindkettő, de a tarisznya rovásírássl...! Tökkkéletes!
Valahogy a tanárurat nézve azt érezem, hogy nagyon ismered őt, és személyre szabtad az ajándékodat :)

Névtelen írta...

Nem úgy értettem, de köszönöm az információt!
Tudom mi a rovásírás, tanultam én is és szeretem a magyar történelmet.
Az érdekelsz honnan tudsz rovásírásul:-)