2013. május 2., csütörtök

Távirányító tartó tutorial - 2. rész


Ott hagytuk abba, hogy megvasaltuk a zsebeket és a háttérre felvarrtuk a jobb és a bal oldali keretrészt.

Most jöhet a zsebek felvarrása.

Először keressük meg a háttér közepét. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk megtenni, ha félbehajtjuk az anyagot függőlegesen. Tehát a jobb és a bal oldalt egymáshoz illesztjük.

A hajtásnál nyomkodjuk meg egy kicsit az anyagot, hogy világosan lássuk a középvonalat. De ne vasaljuk, mert nem szeretnénk, ha ez a hajtás megmaradna.

A kis zsebek oldalait ehhez a vonalhoz fogjuk illeszteni, míg az alját a hátlap aljával egyeztetjük.

A jobb oldali képen egy piros csíkkal jelöltem a középvonalat, mert önmagában a fényképen alig látszott a hajtás.

Gombostűzzük meg mm-es távolságra az anyag hajtott szélétől, majd varrjuk is le.

Egyszerre csak egy oldalt varrjunk, mert túl keskeny a zseb és nehéz lenne úgy gombostűzni és varrni, hogy közben a másik oldalon akadályoznak a gombostűk.

Érdemes úgy varrni, hogy arra az időre kihajtjuk a zseb oldalát. (Fenti képen a középső rész.) Varrjátok el rendesen a zseb szájánál, hogy ne engedje el a varrat használat közben!

Ha megvan a zseb egyik oldala, igazítsuk el a másik oldalát úgy, hogy a hajtások egymás alatt legyenek és csak ezután gombostűzzünk. Ha felülről ránézünk, ne legyen se gyűrött, se ferde.

A többi zsebet már tudjuk egyeztetni az első zsebhez. A zsebek között ne hagyjunk ki réseket, mert lefutunk az anyagról. Olyan szorosan tegyük őket egymás mellé, amennyire csak lehet!
Közben figyeljünk az összképre is (pl a középső zsebek teteje, illetve a szegély egy vonalban legyenek)!

A zsebek felvarrása után valahogy így néz ki a munkánk:
Még egyszer, utoljára vasaljuk át a zsebeken a hajtásokat.

Ezután következik a kedvenc részem: befejezzük a keretet és felvarrjuk a hátlapot is.

A keret anyagából maradt még két csíkunk: egy keskenyebb és egy vastagabb.
A keskenyebbet illesszük színt színnel szembe alulra, a vastagabbat pedig felülre.

Varrjunk végig a szélétől 1 cm-re. Figyeljünk rá, hogy a korábban szétvasalt varratokat most se gyűrjük össze. Ezzel a zsebek alját is bevarrtuk.

Ha készen vagyunk a varrással, fordítsuk meg a munkánkat és vasaljuk szét a varrásszéleket.
Már egész jól néz ki, igaz? :)

Most a hátlapot kell a kezünkbe venni. Színt színnel szembe fordítva 1 cm-es távolságra az anyag szélétől varrjuk össze az előlapot a hátlappal, de egy 15-20 cm-es rést hagyjunk ki a tetején, hogy ki tudjuk fordítani.

Én hajlamos vagyok megfeledkezni erről a résről, ezért be szoktam jelölni egy-egy vonalkával, hogy hol kell kezdeni és befejezni a varrást.
A sarkokat vágjuk le úgy, hogy a csücsöknél csak 1-2 mm anyag legyen a varrattól számolva.

A varratokat vasaljuk szét ahogyan tudjuk, majd fordítsuk ki a távirányító tartót, igazgassuk ki a sarkokat és az éleket úgy, hogy pont az élben legyen a varrat. Majd az éleket vasaljuk le. A vasalásnál figyeljünk oda, hogy a hátlap semmiképpen ne látszódjon az elején.

A lyuknál (ahol kifordítottuk a tartót) is vasaljuk be a varrásszélt, most már színoldalról és gombostűzzük össze, mm-es távolságra a munka szélétől.

A lyuknál kezdve kezdjünk el varrni, milliméteresen  egészen körben az anyag széle mentén. Amikor körbeértünk, egy kicsit rá is varrhatunk az első öltésekre.

Ez egy dísztűzés, tehát figyeljünk oda, hogy egyenes legyen.

Amikor végeztünk a dísztűzéssel, egy nagyon érdekes és szerintem, praktikus varrással fogjuk megcsinálni a vitrázs helyét.


A felső részt hajtsuk hátra úgy, hogy az elején látható varrat ALÁ néhány mm-el kerüljön a hátrahajtott anyagrész széle.

Az alsó képen talán látszik, hogy az olló hegyénél bújik a gombostű a hátoldalon.


És itt jön a barba-trükk :)

Fordítsuk a tartót elejével felfelé és úgy tegyük az anyagot a varrótű alá, hogy az pontosan a két anyagrész közé essen.

Pontosan a két anyag között kell végig vezetni a tűt. Nem szabad, hogy az anyagba ölts, mert akkor elcsúfítod az anyagot!

Ha még nem csináltál ilyet, javaslom, hogy egy másik anyagdarabon gyakorolj előtte, vagy türelmesen tekerd végig a kézi tekerővel.

Ami a lényeg, hogy ez a varrat színoldalon egyáltalán nem fog látszani! :)

Már majdnem végeztünk is.

Az alsó varrat mentén is varrjatok végig a két anyagrész között. Ez azért lesz jó, mert a távirányítók később nem fogják szétnyomni az alját.


Én még varrtam 3 db pici gomblyukat az anyag aljára, hogy amikor majd feltesszük a falra, az alját is oda lehessen szegelni/csavarozni a falhoz. Így amikor kivesszük a távirányítót, nem kell kézzel lefogni az alját.

A gomblyukak mérete pont akkora, hogy éppen átférjen rajta egy szeg vagy csavar feje. Alig több fél centinél. Az elhelyezkedése sem kőbevésett: két alsó sarok és középen egy.
Annyi a lényeg, hogy az alsó csücskük egy vonalban legyenek.

Tádááá :)



Remélem, mindenhol világosan sikerült fogalmazni és a képek is segítenek a megértésben.
Ha valami mégsem világos, kérdezzetek nyugodtan!

Szeretném ajánlani az egyik kedvenc varrós oldalamat is, ahol nagyon sok jó és hasznos leírásokat találtok!
Nézzetek be ti is a Varróház.hu-hoz!

Ajánlom a tanfolyamaikat is, nagyon megéri!

Újra lesz Nyári táska fesztivál!!! Gyertek ti is!

6 megjegyzés:

tikata takita írta...

Kedves Evikusz! Nagyon tetszik a tartó, már el is kezdtem megvarrani:-D sajnos elakadtam a zsebek felvarrásánál...az egyik oldalt felvarrom, de a másik felét a zsebnek hogyan varrom fel?Előre is köszi a segítséget!Niki

evikusz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
evikusz írta...

Kedves Niki!

Örülök, hogy tetszik! Annak még jobban, hogy neki álltál :)

Így látatlanban kicsit nehéz segíteni, de azért megpróbálom.

Először meg kellett vasalni a zsebeket, hogy ilyen harmónika szerű legyen az oldaluk. Ha felvarrtad az egyik felét, akkor a megvasalt éleket hajtsad be és próbáld úgy igazítani a zseb másik felét, hogy ha felülről ránézel, ne legyen se széthúzva, se összenyomva. Próbáld végleges formára igazítani.
Ha megvan, gombostűzd le. És úgy próbáld meg bevarrni, hogy a bevasalt éleket most ideiglenesen kihajtod.
Ennek a képnek a középső része mutatja, hogy hogyan férsz hozzá a varrathoz: http://3.bp.blogspot.com/-GH3Av1HQkz8/UYFaJYv3N8I/AAAAAAAADM8/ru9uGdV5cy4/s1600/varras2.png

Remélem, tudtam segíteni!!!
Örömmel látnék majd egy képet a kész műről!

Nikol írta...

Kedves Evikusz! Nagyon köszönöm a segítséget! Kicsit túl "misztifikáltam" a dolgot, és azt gondoltam, a harmónika 3. oldalát kell levarrni! Így, hogy nem, azért egyszerűbb:)Én nem vagyok olyan ügyes mint te (nem rég kezdtem el önszorgalmúlag varrni), és kicsit csili-csálé lett a tartó, viszont csodásan funkcionál! A "sosincs benne távirányító" problémát pedig megpróbálom áthidalni azzal, hogy varrok még egyet:),aminek már neki is kezdtem! Linkelem az általam készített tartót!
http://kepfeltoltes.hu/view/140110/DSC_0793_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Üdv.: Niki

evikusz írta...

Kedves Niki!

Nagyon ügyes vagy!!!
Nem tudom, hol csálé, de nem is fontos, szuperül sikerült!!!

Az ilyen kis bibiket úgyis csak a készítő ismeri, látja, másnak fel sem tűnik, úgyhogy pssszt! :D

Gratulálok hozzá!

Egyébként, én sem vagyok profi, szintén magamtól kezdtem el varrogatni, sokat segített ebben a varrohaz.hu oldala, ahol nagyon sok részletes leírás és hasznos tanács van.
Kicsit később beiratkoztam az online varrótanfolyamra, hogy azért mégis az alapokról tanuljak valamit. Hasznos volt, csak ajánlani tudom!

Nikol írta...

Nagyon kedves vagy, köszönöm!
Én is imádom a Varrohaz.hu- t, az első díszpárnám Majoros Zsuzsa leírása alapján készítettem, azóta is lelkes rajongója vagyok- neki is és a varrásnak is :) Köszönöm az online varrótanfolyam ajánlását, azt hiszem én is be fogok iratkozni annak reményében, hogy hátha én is tudok majd olyan precízen dolgozni, mint te! Kellemes hétvégét! Üdv.: Niki