Oldalak

2016. május 21., szombat

Fázisfotók készítése GIF formátumban - 2. rész




Képek megszerkesztése, előkészítése


A munka oroszlán része következik.

A képeket a Gimp nevű, ingyenesen letölthető program segítségével szerkesszük meg.

Azt fogom leírni, hogy én hogyan készítettem elő a képeket. Természetesen, vannak más lehetőségek is, de ezt mindenki maga dönti el, hogy neki mire van szüksége.

Először is, javaslom, hogy készíts két mappát. Egyet az összes nyers képnek, egyet pedig azoknak a képeknek, amelyeket már kiválogattál és megszerkesztettél.

A Gimp elindítása után, a Fájl/Megnyitás menüponttal tudod megnyitni a képeket, vagy csak egyszerűen behúzod az egérrel a kiválasztott képet a Gimp felületére.

Körbevágás:

Az eszköztárból ki kell választani a megfelelő kijelölés eszközt. Én a téglalap kijelölőt használtam.

Ezután, a képen húzzuk az egeret lenyomott bal egérgombbal és kijelöljük a területet, amit ki fogunk másolni.


A fenti képen a fehér négyzet jelöli a kijelölés vonalát. A jobb felső sarokban látható egy kisebb négyzet. Ahogy a sarkok fölé visszük az egeret, mindegyiknél megjelenik. Segít a tájékozódásban. Én úgy állítottam be, hogy a kis négyzet sarka érintse a térkép sarkát. Ezt a jobb felső saroknál és a bal alsónál, tehát két átlós saroknál igazítottam így.
Minden képet így jelöltem ki, hogy kb. mindig ugyan akkora legyen a végeredmény.

Beillesztés új képként:

Most pedig a Ctrl + C billentyűk segítségével, vágólapra másoljuk a kijelölt területet.
Rögtön utána a Shift + Ctrl + V billentyűkkel pedig beillesztjük egy új ablakba, új képként.

Kép átméretezése:

A továbbiakban az új, már körbevágott képpel dolgozunk.

Minden képet ugyan akkora méretűre kell állítani, hogy a gif lejátszásánál ne látsszon ki egyik kép a másik alatt.

Két számot kell megjegyezni és ezt minden egyes képnél beállítani.

Kép/ Kép átméretezés menüpont alatt tudjuk ezt megtenni.



Az alábbi kis ablak fog megjelenni:


A pirossal bekeretezett mezőket kell kitölteni.

Arra figyeljetek, hogy a jobb oldalon található egy kis lánc ikon. Arra rákattintva kikapcsolható az arányosítás. Tehát a szélességet és a magasságot is külön tudjátok állítani, ha lánc szét van szakítva.
Ha összekapcsolódik, akkor megtartja az arányokat és ha megadod a szélességet, akkor automatikusan utána igazítja a magasságot vagy fordítva.
Mivel minden képet ugyan akkorára akarunk beállítani, ezért a láncot szét kell szakítani.
Én most 1300 x 1300 pixelesre állítottam a kincsestérképet.

Ha beállítottuk a méreteket, katt az "Átméretezés" gombra.

Szerkesztett kép mentése:

Miután minden módosítással végeztünk, elmentjük a megszerkesztett képet.
Ezt a Gimpben exportálással tudjuk megtenni.

Fájl/Exportálás másként menüpontot kell választani.


A megjelenő párbeszédablakban adjuk meg a fájl helyét és nevét, majd kattintsunk az "Exportálás" gombra.
A képeket érdemes 1-től n-ig elnevezni. Így sorrendben fognak megjelenni majd amikor újra megnyitjuk őket.

Nekem Linuxom van, ezért a fenti kép Nálad máshogy nézhet ki, de a logikája ugyan az :)

Végül megjelenik egy beállító felület, amivel most nincs teendőnk. Ismét az "Exportálás" gombot kell választani.

Végeztünk az első kép szerkesztésével.

A fenti lépéseket ismételd meg minden egyes képen, amelyeket szeretnél belevenni a GIF képedbe.

Ha idáig eljutottál, a nehezén túl vagy.
A következő részben a képek GIF képpé alakításáról lesz szó!

Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel a követők közé a jobb oldalon található "Kövess e-mailben" mező segítségével!

Hasznosnak találtad? Oszd meg másokkal is! :)



Nincsenek megjegyzések: