2013. szeptember 11., szerda

Klári táska + fülhallgató tok

Ez a táska több szempontból is különleges.

Először is, Klári barátnőmnek készült és így az ő kívánságait, ötleteit próbáltam megvalósítani.

Ebből adódik, hogy a táska teljesen egyedi hisz, ezúttal nem használtam hozzá előre elkészített szabásmintákat vagy leírásokat.



Elsődleges szempont volt a biztonság, ezért egy kivételével, az összes zseb zárható. Az elején található két nagyobb, cipzáras zseb és egy kisebb, amibe pont belefér egy tizes papírzsepi csomag.

A belsejébe két zsebet varrtam, egyet a mobiltelefonnak, ez tépőzáras és egy nagyobbat az apróságoknak, mely szintén cipzáras.

A zsebek mellé egy kulcstartó karabiner is került. Ennek szalagját nem a szokásos, két oldalon keskenyen végig haladó egyenes öltéssel tűztem meg, hanem a varrógép egyik díszítő öltésével. Így egyszerre összefogja az anyagot és díszít is.


Az anyagok kiválasztásánál ismét a levenduláé lett a főszerep. A levendulás anyagot egy nagyon szép, zöld alapon fehér csillagos textillel kombináltam és a két anyag találkozását világos lila farkasfoggal takartam el. A külső zsebek és a vállpántok egy nagyon erős, lila alapon ezüstös pöttyös anyagból készültek.
Kívül a lila, pöttyös anyagból áll a zsebek nagy része, a felső szélek pedig a zöld anyagból, míg a táska belsejében éppen fordítva.
A bélés szintén egy lila árnyalatú anyagból készült. Vékony, ám kellemes tapintású, így amikor a tulajdonos belenyúl a táskába vagy csak belenéz, szintén harmonizáló érzet fogadja.

Az egész táska cipzárral záródik, tartásáról a főrészbe varrt vlies gondoskodik.
A fülét úgy alakítottam ki, hogy kényelmesen lehessen hordani vállon vagy akár kézben is.

Bónuszként pedig a táskához illő fülhallgató tokot is varrtam.
Ehhez már volt leírásom, amit itt találtok meg.


Nagyon egyszerű kis tok, én annyival dobtam még fel, hogy körben erre is raktam farkasfogat.


5 megjegyzés:

bledina írta...

Jaj, hát ez egyszerűen gyönyörű! És hogy levendulás - énisénisénis :D:D:D

A viccet félretéve: amellett, hogy szép, praktikus is lett a sok zárható zsebbel. Gratulálok, a barátnőd biztosan örömmel hordja majd!

Fáni írta...

Nagyon szuper lett, biztosan örül majd a barátnőd. De jó, hogy ilyen ügyes vagy! Én sajnos nem nagyon tudok varrni, pedig már gépem is van. Egyszer valakitől meg kellene már tanulnom. Eladásra nem varrsz? ha igen mennyibe kerülne egy ilyen táska? Ha gondolod, emailben is válaszolhatsz:greva52@gmail.com.

Köszönöm

Palkó írta...

Szuper lett! Minden igény és kívánság kielégítve!
Nagyon ügyes vagy!!! :)

Vera írta...

Jó kis táska lett.. Én is ép egyen molyolok... DE ez a gömbölyű kis izé nagyon tetszik... Más célnak is jó... Köszi,,,

Emőke írta...

Nagyon praktikus, jól használható táskát készítettél, Klári barátnőd biztosan örömmel használja majd!