Lagzi

2009. augusztus 22-én drága kis hugicámból asszonyka lett.

Én meg a tanúja.

Nagyon örültem neki, hogy ott lehetek mellette a NAGY napon. Neki készült az a bizonyos gyűrűpárna is és a menyasszonyos kép is, amit még nem fejeztem be, de meg fogom csinálni az már tutyi fix.

Segítettem neki felvarrni a menyasszonyi ruhát, igazgatni a menyecske ruhát, aztán mindezt rárángatni a lagzi napján :D
Nem volt semmi. :D
A menyasszonyi ruhát nagy gonddal ráadtam, nehogy elkenődjön a sminkje, meg tönkre menjen a beton keményre lakkozott haja, a körmeiről már nem is beszélve... Minden okés, a menyasszony gyönyörű!
Mindjárt indulunk a szertartás helyszínére, gyorsan dobok még előtte egy pisit...
HUPSZ!
- Neked nem kellett volna WC-re menned mielőtt felöltözöl? - kérdem tőle
Erre ő talpig fehérben, habos-babos ruhájában ide-oda rohangál az előtérben
- Uh! El kéne mennem pisilni! Pisilni akarok, de HOGYAN KELL EBBEN A RUHÁBAN PISILNI???

Nah, hát a többit talán el tudjátok képzelni. Menyasszony és az öltöztető nője tettek egy kétbetűs kitérőt...

Nem szeretek központban lenni. Így amióta megtudtam, hogy én leszek a tanú, egész végig azon izgultam, hogy el ne bőgjem magam. Kénytelen-kelletlen rajta leszek a fotók és videok 90%-án.
Bemegyünk a terembe. Jól van, eddig minden rendben.
Bárhová nézek kamerákkal szemezek, így nem lepődöm meg, hogy az anyakönyvvezető asztalán is figyel egy. Gondoltam, van a Polgármesteri Hivatalnak egy ilyen hobbija, hogy felveszi az esküvőket. A kutya se nézi vissza őket...
Hogy eltereljem gondolataimat a romantikus, megható szövegelésről, belebambultam a kamerába.
A baj akkor kezdődött, mikor húgom és újdonsült sógorom virágcsokorral a kezükben megindultak az anyukák felé. Anyakönyvvezető könnyezik... anyám bőg, húgom bőg még apám is... TE JÓ ÉG!!! NEM BÍROM TOVÁBB!!!
Én is elbőgtem magam. Kész! Sminkemnek annyi, kamera továbbra is figyel és evikusz mit tesz? Belebőg...

Jól van, túl vagyunk a nehezén, a Községháza előtt még villan pár vaku, aztán irány a lagzis sátor. Buli van!

Nagyban mindenki elhelyezkedik, én is megállék a sátor bejáratánál, meglesem, hogy minden rendben zajlik-e. Hivatalos fényképészünk pedig azon ügyeskedik éppen, hogy a sátorral szembeni oszlopra felerősítse ugyan azt a kamerát, amibe kb. egy órával ezelőtt spontán belebámultam, majd telesírtam előtte a zsepimet...
Legalább a röhögéstől fognak könnyezni, ha visszanézik...

Vacsora finom volt, a végére sikerült ellopni a menyasszony cipőjét is, ami megint csak az én saram.
Hugicám aszongya: - Elakadt valamiben a cipőm.
Hátranéz és látja, hogy valaki éppen visszahúzza a fejét a sátor alatt.
- Jah, nem, csak el akarták lopni :D
Hátranézek én is, és látom, hogy unokaöcsink éppen a sátor alatt hason fekve kúszik át, nagyban emelgeti a menyasszony szoknyáját és már el is kapta a sarkát.
- Hagyjam, hogy levegyék? - kérdi
- Hagyjad, had örüljenek - mondom én
Na már szaladt is a "kis" (16 éves) bitang a zsákmánnyal.

Elérkezett az éjfél is. A kissé megtépázott menyasszonyi ruhát lecseréltük a kis pirosra.

Igaz, húgom elfelejtett hozzá illő piros melltartót beszerezni és a szilikon pántot is a fürdőből kellett összekutyázni, de megoldottuk. Csak a cipzár ne akadt volna el... 

Akárhogy rángattam, finoman húztam, vissza, aztán újra fel, egy ponton mindig elakadt az a vacak és nem tudom még most sem, hogy miben.

Még van kb. 15 percünk, hogy valami megoldást találjunk, mikor odakintről hangokat hallunk. Unokatesónk felesége kérdezett valamit, mire kinyitottam az ajtót és berántottam a szobába.

Hárman próbáltuk legyőzni azt a nyomorult cipzárt, már azon voltunk, hogy keresünk egy piros cérnát és összevarrom az egészet, amikor végre megindult... Nagy sóhaj... Melltartó megigazít... Irány a tánc parkett!

Hajnalig roptuk a táncot, én magam fél 5-kor kerültem ágyba.

Úgy vettem észre, mindenki jól érezte magát, mindenki táncolt egy kicsit, ettünk, ittunk, mulattunk és ami a fő, a menyasszonynak egy örök élmény marad.

Képek is lesznek remélem, talán a jövő héten...